A rendőrség cáfolja az újabb gyilkosság hírét
Gyöngyösi forrásból úgy értesültünk, hogy az egyik iskolában az a hír terjedt el, hogy a gyanúsított szerdán Gyöngyösön újabb gyilkosságot követett el, ezért az iskola kapuját kulcsra zárták, a gyerekeikért érkező szülőket egyesével engedik csak be. Megkerestük a Heves megyei Rendőrfőkapitányságot, a szóvivő cáfolta az információt.
Óvatosságra intenek a gödöllői egyetemnél
Közben fokozott óvatosságra intette a gödöllői Szent István Egyetem rektora az intézmény hallgatóit és munkatársait a Pest megyei Domonyvölgynél történt gyilkosság kapcsán.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte, hogy megöltek egy nőt Domonyvölgy külterületén. Az áldozat holttestét hétfőn találták meg. A rendőrség azoknak a jelentkezését kérte közleményben, akik hétfőn 16 és 20 óra között a 3-as számú főút Gödöllő és Emőd közötti szakaszán közlekedtek és láttak egy sárga színű Opel Corsa típusú személygépkocsit, amely több esetben megszegte a közlekedési szabályokat és a közlekedésbiztonságot veszélyeztetve haladt.
A Blikk című napilap szerdán arról számolt be, hogy a Domonyvölgynél történt gyilkosság 25 éves áldozatát a Szent István Egyetem parkolójában szemelte ki a gyilkos. A lapnak egy diák azt mondta, a sárga Opel Corsával közlekedő nő autójába akkor szállt be a férfi, amikor a jármű várakozott a kocsisorban, a nő utána nem a megszokott útvonalán ment tovább.
Solti László, a Szent István Egyetem rektora a történtekkel kapcsolatban azt kérte hallgatókhoz és a munkatársaihoz írt levelében - amelyet az intézmény kommunikációs központja az MTI-hez is eljuttatott -, hogy a gépkocsival közlekedők ne engedjenek idegeneket beszállni az autójukba. A jármű ajtajait az utazási idő alatt végig tartsák bezárva. A rektor azt is írta, hogy az egyetem rendészete minden tőle telhetőt megtesz a campus biztonsága érdekében. Közölte, felvette a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal is a közbiztonság javítása érdekében.
Beluzsárné Belicza Andra, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek nem kívánta kommentálni a Blikk információit. A napilap arról is írt, hogy a férfitól DNS-mintákat találtak a Miskolc közelében elhagyott gépkocsiban és információjuk szerint a gyilkosság napján a megölt nő már a második kiszemelt áldozata volt a férfinak, az első sikoltozni kezdett, ezért a támadó elmenekült.
A Pest megyei rendőrség szerda reggel hozta nyilvánosságra a férfi fantomképét és személyleírását. E szerint egy 18 és 25 év közötti, fehér bőrű, rövid, szőkésbarna hajú férfit keresnek.
Gyöngyösön látták a gyanúsítottat
A Heves Megyei Hírlap online kiadása szerdán azt közölte, hogy Gyöngyösön felismerni vélték a feltételezett elkövetőt. A heol.hu hírével kapcsolatban Soltész Bálint, a megyei főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: egy nem Heves megyében történt bűncselekmény kapcsán készült fantomrajz alapján felismerni véltek Gyöngyösön egy embert. Felkutatása érdekében a településen és környékén nagy rendőri erőket vontak össze és ellenőrzéseket végeznek - közölte.

A gyilkosról készített fantomrajz.
Frissítve: 14.20-ra minden útzárat feloldottak, sem a be-, sem pedig a kimenő forgalmat nem ellenőrzik már a rendőrök, ebből gyöngyösi forrásunk azt a következtetést vonta le, hogy letartóztathatták a gyilkost.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint rendőrszázados megkeresésünkre elmondta: a gyilkossággal gyanúsított férfit még nem fogták el, az elkövetőt - a rendőri egységek átcsoportosításával - továbbra is nagy erőkkel keresik.
Frissítve: 2012. Szept. 29. 18:42- A rendőrség tegnap közölte, hogy elkapták a gyilkost!!
Egy 18 éves fiú volt aki azért ölt nőket, mert autót akart lopni!! A rendőrök még vizsgálják az esetet, de nem értik ezt a gyikossági lopást, mert Gödöllőn ő volt a leggazdagabb ember..